Tündér

 Sütött a nap... fénye játszott a tengeren.

Elvágytam innen, túl e tereken.

Eszembe jutott egy mosolygós arc, egy nevető száj. 

Minden időn túl az egyetlen barát.

Egy tündér... máshoz hasonlítani sem tudom.

Bármi ér hívom és már mondom is bajom.

Vagy éppen örülök és azt akarom nevessen velem.

És ő érkezik, ölel, gondolatban rögtön itt terem.

Ha kell, az éjszaka közepén nyugtat, hogy ne féljek semmitől.

Tudom hiányzom neki és szemében sokszor könny ül.

Hihetetlen távolság, ami közöttünk most feszül.

De ettől jobban szeretjük a másikat ott belül.

Még jobban számítanak az apróbbnál apróbb szavak.

Ő nem hátrál... mindig helyes irányt mutat.

Sokszor úgy érzem eltévedek és sose jutok haza.

De tudom, hogy valahol messze vár e tündér mosolya.

Hazatalálni

Vágyom az otthont... hazatalálni.

Boldogan, nevetve hazaszállni.

Vágyom a barátokat... az igazat.

Hogy újra megtaláljam magamat. 

Nem csak létezni akarok, hanem élni. 

Nem fájó szívvel remélni. 

Boldog lenni, sírni, ölelni. 

Tiszta szívből, igazán szeretni. 

Szabad lenni, de mégis szerelmes.

Szabad, mint a madár, de nem fölényes.

Vándorolni, s menni, csak menni.

Mégis mindig hazatérni.

Nézz rám!

Kemény az emberek szíve,

kevés embert engednek közel magukhoz. 

Elveszett az emberek reménye. 

Elfelejtik, hogy mindig fordulhatnak egy baráthoz.    

Minden elromlott, semmi sem jó.

Nem tudom, meddig élünk még.

Soha nem tudom mi a való.

Nem tudom, meddig lesz kék az ég. 

A világ ellen vannak az emberek.

Ébren is álmodnak, alszanak.

Azt hiszik, elmúlt a szeretet. 

Sose az történik, amit akarnak.

Ébredj fel! Nézz rám!

Az én szívemben van hely neked is...

Igaz, nem vagyok más, csak egy kislány...

Mégis, én látom! Az élet szép is, jó is!

Csak egy...

Egy érzés, mi többet ér mindennél...

Egy érzés, mi drágább az életnél...

Egy szó, mit oly jó hallani tőled...

Egy szó, mit ha kimondasz, elmúlnak a miértek...

Egy kéz, mely kezem fogja nap mint nap...

Egy kéz, melytől testem oly sok simogatást kap...

Egy gyönyörű szempár, mit néznék egy életen át...

Egy gyönyörű szempár, melyben meglátom a csodát...

Egy száj, mit szüntelenül csókolnék...

Egy száj, melyet ha nem csókolhatnék, meghalnék...

Egy szív, mely érzem, hogy csak engem szeret...

Egy szív, mely felnyitotta szememet...

Egy pillanat, ami a legcsodálatosabb volt életemben...

Egy pillanat, amikor az első könnycsepp jelent meg szemedben...

Egy perc, amire már rég vártam...

Ebben a percben rádtaláltam...

Csak pár szó

Hétköznapok...újdonság...friss...elavult...

Öröm...boldogság...szomorú...fájdalom...

Gondolatfoszlányok a semmiről. 

Roppant nagy sikerélmény...egyedül...

Halandó életünk suhan el előttünk.

Néha rádöbbenek...ez van...felnőttünk.

Álmok, pillangók, nevetés és őrület.

Minden nap erőt merítek belőletek.

Hol vagytok csodák, apró homokszemek?

Néha azt hiszem, már végleg eltűntetek...

Aztán kisüt a nap...és hallom a tengert...

Valami mozdul bennem, a szívem újra felkelt...

Ilyen az ember...eltapossák, majd feláll...

Ne izgasson kérlek téged a halál.

Csodákért érdemes minden nap ébredni...

                 Felkelni...harcolni...érezni...szeretni...!